Nem nagy kunszt szemtől szembe szeretni valakit. Szeresd pár ezer kilométernyi messzeségből. Ha erre is képes vagy, akkor már kezded megérdemelni.

  Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy egyedül maradtam. Az elmúlt napok izgalmai el tűntek. Való igaz azt sem tudtam, hogy kivel vagyok kapcsolatban. Jól indult a szerelmi kapcsolat. Hát ez vicces, így vissza gondolva is. Amennyire lehetett tartottuk a kapcsolatot, de ami a legfontosabb, hogy kölcsönös volt az egymás iránti érdeklődés. Mind a ketten tettünk a másikért. Na de lassan csak alább hagyott az én lelkesedésem és egy hónap után úgy éreztem ez nekem nem megy. Mi a franc ez az egész amibe keveredtem???????? Atya világ. Vagyis volt valakim akivel 5-ször találkoztam, kedveltem, cuki volt, aranyos, oda figyelt rám és imádtam kis édes......és távkapcsolatba lettem vele. Fel vázoltam a helyzetemet saját magamnak de nem sokat segített. El döntöttem, hogy ez így nem megy. Volt egy pasim akivel alig találkoztam,  talán kedveltem, de ebben sem voltam egy hónap után annyira biztos. Arra döntöttem szakítok az ismeretlen pasimmal. Jaj azért valami ott motoszkált bennem, mert a videó beszélgetések olyan jók voltak. ezt nevezem káosznak. Volt még két hét amíg haza jött és úgy gondoltam adok magunknak egy esélyt. Hisz nem hinném, hogy sokat veszítenénk, így legalább a fejemben keletkezett kérdésekre választ kapok. De ami a legfontosabb, hogy esélyt adni ennek az a egésznek, mert ha az ember nem próbál meg valamit és elfut előle mivel elképzel valamit akkor nem tuja meg, hogy egyáltalán mi  lett volna belőle. Szóval az esélyt megadtam, magamnak, a kapcsolatnak, a sorsnak, a szerelemnek, kettőnknek, mert nem akartam hogy majd úgy gondoljak vissza, - mi lett volna ha??????

  Ez volt életem egyik legjobb döntése. Esélyt adni még a számunkra lehetetlen dolgoknak is. Hamar el telt az a két hét és találkoztunk. Mit is mondjak, a mindennapi videobeszélgetések ellenére nagyon izgultam, olyan érzésem volt mintha akkor találkoznék életemben először. Csak néztem ahogyan közeledik felém és nem hittem el, hogy Ő az én pasim. Lehet teljesen idétlennek látszottam de nem bírtam megmozdulni. Amikor már nagyon közél volt csak néztük egymást. Aztán meg csókolt. Hmmmmmm.  Édes kis pillanat. Úgy éreztem, mint akit sodor az ár és hagyja magát és figyeli a történteket. 

  Izgalmas volt minden perc. Ott volt Ő és el is felejtettem, hogy egyáltalán akarok vele szakítani..............

 

Csodás napot nektek. :) 

 

 

Megosztás a facebookon